2017. január 07. szombat - 08. vasárnap
2017. január 06. írta: Zentai Anna

2017. január 07. szombat - 08. vasárnap

2017. január 07. szombat – 08. vasárnap

 Hétvégi előrejelzés

 

Akinél pihenéssel telik a hétvége, annak számára mélyebb rálátásra, önismeretre nyílik lehetőség, de az új irányba való váltás, a regenerálódás és megújulás, az átalakító tettek ideje mindenkinek rendelkezésére áll.

E napok egyik fő aspektusa az a háromszög, amely a következőképp áll fel:

a Szűz előrelépő részénél (könyöke táján) haladó mérleg Jupiter szemben áll a Halak visszaúszó halának fonalánál járó kos Uránusszal, kettejük egyensúlyi tengelye pedig egy harmadik pontban, egy nagy háromszög csúcsaként aktiválódik, ahol a Nap és a Plútó együttállása látható, a Nyilas csillagzat Tejútról leérkező részénél, a Bak jegyében.

Két energia tehát kiegészülni vágyik egymással és tanít arra, hogy a két fél együtt teljes. Az egyik oldalon a jövőért való rendezkedés, helyretétel, előrelépések jelennek meg, itt nagy szerepe van a párkapcsolati nézeteknek, érzelmi tanításoknak, igazságra törekvésnek, a szép és művészi dolgok általi javaknak. Másik oldalon a karmatisztítás lehetősége áll fenn, visszatérő élethelyzetek, feloldani, megoldani való kötelékek, tágítani való szellemi lehetőségek által. E két energiából semmi kézzel fogható nem lenne, ha a Nap és a Plútó nem kapcsolódna be a megvalósítás erejével! Talán jó ideje érezzük, hogy valami feszít, vagy inspirál, késztet bennünket valamire, főleg emberi kapcsolatokban – fontos, hogy itt nem az lényeges igazán, ami történik, hanem az, AMIT A TÖRTÉNÉSEK KIVÁLTANAK ÉS EREDMÉNYEZNEK BENNÜNK! A belső késztetések valójában a karmánk tisztítását, oldását, személyiségünk átalakulását, Napságunk fejlődését kívánja nyélbe ütni; a cél az, hogy urai legyünk sorsunknak, hogy az eddig megszerzett tudást a hétköznapok szintjén is éljük, hogy erőink egyetlen uraként szintet léphessünk emberi-tudati fejlődésünkben.

Nem az számít, hogy kicsoda, hogy kivel, hogy hogyan, hogy éppen és pont így. Az számít leginkább, amit ez által következményként, eredményként magunkénak mondhatunk.

 

SZOMBATON 07:42-kor egzakt a Nap-Plútó együttállás. A Nap szimbolikusan saját napságunkat jelképezi, vagyis önálló irányítását életünknek, fényadást, ragyogást, önmagunk megmutatásának képességét. A Nap nem vonul háttérbe, nem alázható meg, nem fogadja be mások fényét. De nem is zsarol, nem szív el energiát és nem másokból élősködik. A Nap ragyog, áraszt, táplál, ad, feltételek nélkül. Ott mer állni a középpontban, nem adva át másnak a helyét. Mert így működőképes az egész rendszer. A Plútó a regeneráló, megújító erőivel most ezt a belső napságunkat, öntudatosságunkat, vezetői képességünket, szeretetre való képességünket éleszti fel.

Mindeközben több segítő, támogató, kellemes élmény is érhet bennünket a mai napon, felismerésekkel, megértéssel gazdagodhatunk. A Hold a Bika jegyében jár, így a lelki stabilitás és a testnek kellemes élmények kerülnek előtérbe. Először a Kos fején, majd testén halad, így a szellemi tudatosság és az ebből következő, tudatos cselekvések napja a mai. A Vénusz együttáll a Sadalmelik csillaggal, a Vízöntő első hullámának csúcsán. A királyok szerencsecsillaga csak ráerősít arra, hogy életünkben most valóban uralkodóvá válhatunk. Érzelmi-női-párkapcsolati szinteken megtisztulásra, szabadulásra nyit lehetőséget.

VASÁRNAP a Hold még mindig a Bika jegyében jár, reggel még a Kos csillagai alatt, majd 9 óra körül megérkezik a Bika csillagkép alá. Termékenységi nap köszönt ránk – a Merkúr (gyermeki minőség, saját gyermekünk és belső gyermek szimbóluma is!) galaxisunk anyaölében fordul direkt irányba 10:44-kor, majd az esti órákban a Hold halad el az Istenek Szerelmi Fészke, a Pleiadok (Fiastyúk) csillaghalmaz alatt. Mivel a Merkúr felett ott ragyog a Kígyótartó Kígyó Farkát tartó keze is, így most külön érdemes figyelni arra, hogy milyen gondolatokat, ösztönös működéseket tudunk irányításunk alá véve megfelelően kezelni.

 

ZentaiAnna

A bejegyzés trackback címe:

https://fenyszovo.blog.hu/api/trackback/id/tr8512104905

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása