2016. április 19.
2016. április 19. írta: Zentai Anna

2016. április 19.

Április 19. kedd – Az elmúlt napokban nagy erőkkel térhettek vissza a múlt minőségei, ezzel együtt az új és tiszta állapottól még visszatartó, lehúzó kötések feloldásának van ideje. Mostanában megkapjuk azokat a kódokat, információkat, megoldási eszközöket, amelyekkel fel tudjuk oldani a még hátráltató energetikát.
A keddi nap egy nagy szimfónia zárásaként is értelmezhető. A Nap elhagyja a Halak csillagképet és a Kos jegyét. Álmaink idején még együttáll az Al Rischa csillaggal, az összegzés, a számvetés óráit éljük ekkor – akár virrasztunk, akár álomba merülünk éjszaka, most kaphatjuk meg azt a kulcsot, ami már az új kaput nyitja, bár a hangsúly itt még a múlt újragondolásán, a mozaikkép összeillesztésén van. Az Al Rischa fényében világosan láthatjuk, mire érdemes építeni a jövőt, az újat! Ehhez járul hozzá a Hold is, aki a Szűz csillagleány múltból elrugaszkodó, nagy kalandokra induló része alatt jár. 
Késő este szenvedélyes és mindent megmozgató áramlásban kapcsolódik össze a Vénusz és a Plútó – sorsfordító erőinket arra használhatjuk, hogy gyökeresen átalakítsuk emberi kapcsolatainkról kialakult mintáinkat, működéseinket, megemeljük párkapcsolatunk színvonalát, gyógyítsuk és regeneráljuk a női minőséget és a női szerveket. Érdemes nyitottnak lenni a változásokra, alábukni a mélységekbe, mert ezzel veszünk akkora lendületet, amiből újjá tudunk születni!
Zentai Anna

Kép: Erial Ali

A bejegyzés trackback címe:

https://fenyszovo.blog.hu/api/trackback/id/tr168645938

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása