2017. január 11. szerda
2017. január 10. írta: Zentai Anna

2017. január 11. szerda

2017. január 11. szerda – Két dolog határozhatja meg a mai napot: az első az álmaink során már jelen lévő, reggel egzakt Mars-Plútó aspektus, amely a jelenleg zajló, gyökeres, nagy erejű változások egyik segítőjeként, némi finomhangolást visz az átütő élményekhez kapcsolódó megújulásba és gyógyulásba. A férfi mintával, a szexualitással, az akaraterő érvényesítésével kapcsolatos dolgok tisztulhatnak le bennünk, illetve az ezek által leszűrt tapasztalatok, szintézisek segítik fejlődésünket.
A másik, érzelmeinket és vágyainkat inspiráló, lelki késztetés a délutáni órákban ér el bennünket, mint egy gyorsan átfolyó, erős hullám, amit élvezet meglovagolni. Csütörtökön késő este lesz egzakt a Vénusz és a Neptunusz (érzékek, termékenység, szépség és mély lélek, feloldódásvágy, tudatalatti rétegek) együttállása. Bekapcsolódik ebbe már a Mars is. Nagyon mélyre ható, mélyen megérintő élményekkel, mámoros, fantáziadús állapottal, vagy magas fokú művészi ihletettséggel fűszerezett napok ezek. Mivel az együttállás a Vízöntő csillagkép jövőt tisztító csillaghullámainál van, így ezekben a napokban igazán mélyről tudnak felszínre törni a női-férfi működésekkel, vágyainkkal, érzékekkel, emberi kapcsolatokkal összefüggő, feldolgozandó, kitisztítandó élmények. A Vízöntő angyali tisztítással segít, az oldás a jövőbeni boldogan megélt létezést eredményezi. 
A Hold a Rák jegyében, az Ikrek csillagkép alatt jár ma, vagyis a Tejútról bandukol lefelé – a rák Hold minden esetben rendkívül magas fokú intuíciót, együttérzést ajándékoz. Az érzékeny Hold és a Vénusz-Neptun-Mars tisztító ereje összeadódva igen erős, mély lelki élményeket, megérzéseket hozhat, az önbizalom és a lelki otthonra találás erősítésével. A Vénusz a vizeskorsót jelképező Skat csillaggal, a Mars a Vízöntő lábát jelölő Situlával áll együtt. Termékeny napok ezek, amelyek akár az anyaság kérdéseit is felvetik – de főként azt, mi születhet most meg a lelkünkben.

Zentai Anna
asztrozófus
www.zentaianna.hu
Kép: arcturius.org

A bejegyzés trackback címe:

https://fenyszovo.blog.hu/api/trackback/id/tr312116703

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása